Családi kirándulások

Merci érkezését 1 hetes közös kirándulásokkal ünnepeltük meg.
Megnéztük közösen a Stonhenge-t, ahol nem lettünk okosabbak az eredetét illetően. Az idegenvezetés minden mondata így kezdődött: Lehet, hogy...

 Salisbury kisváros következett:

Itt őrzik a négy megmaradt Magna Carta-ból a legolvashatóbb példányt.

Itt ettük meg életünk legelső Subway szendvicsét. Mindenki magának választhatja ki, hogy mit kér bele, ezért nagyon ízlett mindenkinek! Már a kenyér kiválasztása is zavarba ejtő rendeléskor, mert 6 féle kifli féléből lehet választani, a többit már nem is említem...

Ez a bokor sárkány lett a kedvencem.

Cambridge következett a sok egyetemmel. Tiszta, nyugodt, rendezett kisváros. Valami miatt nagyvárosnak  képzeltem. Kellemesen csalódtam. 

Az egyik egyetem. Nagyon harrypotteres.

Működő, az utcát járó gőzautó

King's College

Egyetemisták gondolázást vállalnak egyenruhában az egyetemeket körbeölelő városi kis folyón. Nagyon hangulatos!

Sajnos nem győzöm a bejegyzéseket írni. A továbbiakban ajánlom Merci blogját: 

http://oneiric-fantasy.blogspot.co.uk/

Neki több ideje van lejegyezni a történteket. Mivel már együtt a család, olyan, mintha én írnám.  Számomra a legfontosabb, hogy 10 nap múlva indulunk haza!!!

Június

A számláló szerint már 9 hónapja és 3 hete vagyunk itt. Még örvendetesebb szám számomra, hogy 18 nap múlva indulunk haza!
Az elmúlt hetek nagyon gyorsan pörögtek, ezért le is maradtam a bejegyzésekkel. Lássuk csak mi is történt:  Egész júniusban nem akart nyár lenni. Reggelente 13 fokban indultam dolgozni, délután felment 19-20 fokra, majd este ismét lehűlt. Szinte naponta esett az a szitáló, szemerkélő angol eső, amit itt shower-nek hívnak. Közben "Ti" otthonról tudósítottatok, hogy hőség van, majd meg sültök. Én meg kabátban jártam dolgozni...
A  hónap fénypontja, hogy megérkezett Merci Kanadából. Izgatottan vártuk a reptéren, még névtáblát is írtunk, hogy biztos felismerjen bennünket az eltelt egy év után!

Sajnos Túró Rudit nem kaptunk, így Pilótával vártuk

 

 

 

 A várakozás érzését nem lehet szavakba önteni. 10 hónapja nem láttuk az egyetlen lányunkat és mindjárt-mindjárt kilép azon az ajtón! És végül a találkozás öröme leírhatatlan: